Üdvözöllek!

Karácsony Szilárd szakszervezeti tag vagyok. Ha úgy tetszik szakszervezeti aktivista. Ez mit jelent? Azt, hogy jelenleg nincs szakszervezeti tisztségem, de tapasztalataimmal, megszerzett tudásom átadásával aktívan kívánom támogatni a szakszervezeti mozgalmat. A szakszervezetiaktivista.hu honlapot is azért hoztam létre, hogy segítsek mindenkinek, aki aktív tagként szeretné sikeresebbé tenni a magyar szakszervezeteket és profi tisztségviselőként vezetni az őt megválasztó tagok közösségét.

Hol tettem szert erre a tudásra?

Huszonhat évesen választottak meg egy munkahelyi szervezet titkárának. Fiatal voltam és szinte semmit sem tudtam a szakszervezetekről. Akkoriban még működött a tisztségviselőket felkészítő képzési rendszer Magyarországon, így hamar eljutottam egy tanfolyamra, ahol a legalapvetőbb ismereteket megszerezhettem. Ez még a rendszerváltás előtt történt, ezért az ott megszerzett tudás nagy része 1990 után elavult.

A társadalmi változások a szakszervezeteket is érintették. A korábbi működés teljesen felborult, így új ismeretekre lett volna szüksége a tisztségviselőknek, de pontosan akkor szűnt meg a szakszervezetek tisztségviselőket képző intézménye, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Azóta a megválasztottak többsége kénytelen megfelelő ismeretek nélkül ellátni tisztségét. Sok oka van annak, hogy ma már csak a munkavállalók kevesebb mint tíz százaléka szakszervezeti tag, de én ebben a tudás hiányát tartom elsődlegesnek. Ugyanis a tisztségviselés szakma.

Nekem szerencsém volt. Több külföldi tanfolyamon is új ismereteket szerezhettem, amelyeket igyekeztem itthon hasznosítani az eddig betöltött legkülönbözőbb tisztségeimben. Alig múltam harminc éves, amikor főállású szervezővé választottak. Több ágazati és országos szintű, valamint nemzetközi testület tagja lehettem.

1993 óta tartok és szervezek képzéseket szakszervezeti tisztségviselőknek. Először csak a saját szakszervezetem, később más szakmákhoz, sőt konföderációkhoz tartozó szakszervezetek kértek fel előadónak. 1994-től főállásban végeztem ezt a munkát.

1997-ben a kezdeményezésemre Győrben a Széchenyi István Egyetem Universitas Kft-je egy speciálisan szakszervezeti vezetőknek szóló kétéves személyügyi képzést indított. A kurzus két évfolyamát közel száz tisztségviselő végezte el. Engem a meggyőzés tantárgy előadására kértek fel.

2000 áprilisában jelent meg Munka-lap című havilap, amelynek alapító főszerkesztője voltam. A havonta több mint ötezer példányban megjelent újság 2003 végéig számolt be a szakszervezeti mozgalom eseményeiről. Büszke vagyok arra, hogy a lap működtetésében mind a hat, akkor létező szakszervezeti szövetség és a hozzájuk tartozó szakszervezetek is partnerek voltak. Kevés ilyen közös projekt volt az elmúlt majd harminc évben.

2001-ben jelent meg a Munkakönyv, majd 2011-ben a Szak-könyv című könyvem. 2017-ben pedig lefordítottam Bill Barry Megválasztottak – mi lesz most? című könyvét. Az amerikai szerzőt meghívtam Magyarországra, aki öt könyvbemutatót tartott.

2003-tól nyolc évig az egyik legnagyobb közlekedési szakszervezet, a Vasutasok Szakszervezete alelnökeként a szervezetfejlesztésért, a kommunikációért és a tisztségviselők képzéséért voltam felelős. Emellett a szakszervezet Magyar Vasutas című lapjának főszerkesztője is voltam. 2011-től aktív szakszervezeti tagként igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy átadhassam tudásom azoknak, akik igényt tarnak rá.

2018-ban kezdeményezője és részese voltam az első online szakszervezeti tisztségviselő-képzés elindulásának. Az Alaptanfolyam tartalmának szerzőjeként és tanáraként az első két tanfolyamra beiratkozott ötvennyolc hallgatót segítettem hozzá ismereteik bővítéséhez.

A szakszervezetiaktivista.hu honlapról elérhető tanfolyamokkal is az a célom, hogy átadjam a tudásom azoknak, akik aktív tagként, vagy tisztségviselőként vállalják ezt a nagyon nehéz, de rendkívül fontos és felemelő feladatot. Tarts velem!

© Copyright – Szakszervezeti aktivista                                                                                                            Nyitóoldal   Bemutatkozás   Kapcsolat   Adatvédelmi tájékoztató  ÁSZF

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000719